Mérsékelten szorong, mert az új
emberek beengedése mindig szorongós, de azért mérsékelten, mert már túl van a
vizsgák majdnem felén, de ahogy belegondol a majdnem fele az baromira nem ad
okot nyugalomra, mindenesetre igyekszik nem túlpörögni, mert nem vágyik a
totális katasztrófára. Azon tanakodik, hogy vajon feljön-e még rá az a ruha, vagy ez csak amolyan hiú
ábránd, és még azon is, hogy hol az a határvonal, amit annyira nem kellene
átlépnie. Hülyén érzi magát, mert már elfelejtette, milyen volt, amikor csak
kettő mondat kellett ahhoz, hogy valaki a legjobb barátnője legyen, most úgy
érzi magát, mint egy félérett dió, ami a csonthéjon kívül még azzal a
gusztustalan zöld burokkal is védi magát, és nem is emlékszik, mikor épített
maga köré ennyi áttörni való falat. Még erősen hiányos öltözetben sasszézik a
tükör elé, és tisztán emlékszik, hogy egy éve még más volt ez a kép, na de
negyven felett mit is vár az élettől, mondjuk ha jobban megnézi annyira nem is
vészes, csúnyának véletlenül sem nevezhető, miért foglalkoznak az emberek
ennyit a testükkel, miért ne hordhatna zsákruhát, lepleket, bármit, ami
eltakarja, miért kell folyton ezen pattogni, néha annyira unja, na de ma mégsem
vehet zsákruhát, azért mégiscsak valami. Elvigyorodik, egyszerűbb lenne, ha
randizni menne, az olyan egyértelmű, ez meg olyan nem egyértelmű, és rá kell
döbbennie, hogy marhára éhes, de már nem akar enni, mert olyan ciki, ha ott meg
nem tud, és akkor magyarázza majd, hogy jajj, amúgy tök jó, csak otthon
telezabálta magát, Istenem, miért nem ébredt emberi időben, legalább valamit
reggelire ehetett volna. Gondolkodik a kaján is, meg valami rémlik neki a közös
evés meg szeretetkötelék kialakulásáról, de nem merne megesküdni, felvesz egy
szoknyát, elég rövid…
A curry annyira
agresszív, nem elég neki a konyha, az egész lakást belengi azzal az egzotikus
illatával, vajon így oké lesz a csirke, vagy ezek lehetnének még kisebb darabok,
és ezzel a rizzsel mi a helyzet, csak rémlik neki, hogy már régebben készített
ilyet, és hogy sokkal jobb volt, mint a sima rizs, úgy izgul, mintha randija
lenne, pedig csak egy vacsora, jobb lenne, ha randi lenne, az olyan egyértelmű,
ez meg olyan nem egyértelmű, a lakásba beengedni bárkit elsőre olyan izgalmas, olyan intim, kb. három napig
takarított, mert amúgy utál, pedig így harmincvalahány évesen illene már
rutinná tenni ezt, de hát Istenem, ez van. Érzi, hogy kicsit túlpörgött, máskor
rutinosan főz, de most hatszor csekkol
mindent, és az a rohadék cékla soha ebben a földi életben nem fog megpuhulni,
az idő rohan, ő meg kapkod, kiborul a curry, a porcukor, és még a só is, ezt az
életben nem fogja kiszellőztetni, de mindegy, mert ha nem figyel, akkor a rizs
és a csirke is odakap, ki van akadva a cékla miatt, hát mennyi időre van még
szüksége? És ő még persze full otthoniban, azért illene felöltözni, nem? Vagy
inkább ez tökmindegy? Soha az életben nem fog megfőni a cékla. Soha.
Meg amúgy is, ilyenkor illik
vinni valamit, vagy az gáz? Most bevillan neki az a bögre, ha nem töri szét instant módon, akkor azt például akár
el is vihetné, vagy vigyen virágot, de hát az mennyire gáz már, csokit is gáz,
mert nincs egészen tisztában a csokifogyasztási szokásaival, és ha odavisz neki
egy epreset ő meg pont halálosan allergiás rá, nem, csokit tuti nem, de ha nem
visz semmit, akkor tuti hogy kellemetlen lesz, így is kellemetlen, inkább
bemegy abba a menő boltba, ott tuti hogy beleszeret majd valamibe, amit aztán
sajnálni fog odaadni, de hátha. Az a baj, hogy igazából a lakás milyenségét
illetően sincsenek tippjei, ha olyan, mint ő, akkor némileg kaotikusnak
képzeli, ennyit problémázni ilyen apróságon, lehet, hogy ez a szoknya mégsem
jó, tuti feszengeni fog benne, ha leül, márpedig le fog ülni, vegyen másikat,
vagy sem?
Szinte a
csodával határos módon főtt meg a cékla, csak remélni tudja, hogy nem borult
túl a fahéj, te jó Isten, meg sem kérdezte, hogy allergiás-e valamire, mi van,
ha allergiás a fahéjra, na mindegy, max abból nem eszik, egyáltalán illik ezt
nyáron? Olyan karácsony illat lett, na vörösborecet az nincsen, majd valahogy
máshogy megoldja, kicsit már bánja, hogy nem valami letisztultabbat talált ki,
de ez annyira finom, az meg csak nem járja, hogy valami snassz kaját tegyen
elé, főleg hogy ő tuti folyton elit dolgokat eszik, legalább is ránézésre azt
képzeli hozzá, mennyire nem ismeri, mi van, ha nem is tudnak majd dumálni
semmiről, de mondjuk miért ne tudnának, lenyugtatja magát, összeszedi, megterít,
még a céklának így is kell néhány perc amíg összefő a hagymával meg
narancslével, totál karácsonyi illat van, ne már. És mi van, ha utálja a
hagymát, na, mindegy, majd nem mondja el, hogy az is van benne, és akkor biztos
nem veszi észre, ledobálja a ruháit az ágyra, aztán be a szennyesbe, mert az
ágyon most nem maradhatnak, amúgy ott szoktak maradni, azt se tudja, milyen
mértékben öltözzön normálisan, valahol az otthoni meg az utcai között billeg,
minden kész, a rizs illatos és pergős, nem sótlan, nem sós, a csirke omlósnak
tűnik, a chutney karácsonyízű, a teríték eklektikus, a lakás nagyjából egyben,
ő is nagyjából egyben, vár.
Már majdnem odaért, jó ötlet volt
az a menő bolt, most szorongatja azt az apró kis szatyrot benne azzal a kis
izével, a szoknya maradt, a smink csak a szokásos, már nagyon éhes, és kicsit
aggódik, hogy hangosan fog korogni a gyomra, legalább valami gyümölcsöt ehetett
volna, de olyan mértéket öltött otthon végül a káosz, hogy nem maradt idő, már
egy kávéra sem, igazából azt pont nem kellett volna kihagynia, de elaludni csak
nem fog,tekintve, hogy izgul. És ezt nehezen értelmezi, mostanában egyre
többször értelmezi magát nehezen, vajon releváns kapuzárási pánikról beszélnie,
vagy ez hülyeség, és ő még fiatal, fiatal a francokat, a lényeg az, hogy
akármennyire is gáz, ő most izgul, éhes, és ideges a túl rövid szoknyája miatt,
de nem fér bele több aggodalmaskodás, mert odaért, és nincs mire várni,
felcsenget, ő meg odapattan a kapucsengőhöz, belecsicsereg, és elindul lefelé,
de még megbotlik a küszöbben, biztos, ami biztos, és elfelejti, hogy létezik
lift is, és lerobog a lépcsőn, és olyan esetlen a találkozás, mintha nem
találkoznának amúgy is a félév minden napján, jajj, de más, együtt folytatják
az utat felfelé, immár liftben, ami nem ragad be, nem robban le, minden simán
megy az ajtóig és az ajtón túl is, a félig karácsonyi, félig indiai illatban,
rögtön megérzi, ahogy belép, bocs a szagorgiáért, kicsit bénáztam, ezért úszik
a lakás szagban, már akkor is tökéletes lenne minden, ha semmi más nem történne
az egymásra hangolódás percein túl.
Az agresszív curry ellenére, vagy épp amiatt én nagyon szeretem az indiai currys csirkét.
- 50 dkg csirkemell filé
- 2 fej hagyma
- 1,5 tk curry por
- só
- 1 nagy tejföl
A csirkemellet felkockázzuk (tetszőleges méterűre :), megsózzuk.
A hagymát olajon megpirítjuk, rátesszük a csirkemellet, azt is megpirítjuk. Hozzákeverjük a tejfölt, aztán picit alacsonyabb lángon belekeverjük a curry port. Alacsony lángon főzögetjük, amíg be nem sűrűsödik.
A cékla chutney "karácsonyi" változata:
0,5 kg cékla
1 db alma
1 db narancs
1 kis fej vöröshagyma
őrölt koriander, szegfűszeg, fahéj
egy kevés (vörösbor)ecet
10 dkg cukor
A céklát lereszeljük, és érdemes kicsit előfőzni. Amikor már félig puha hozzáreszeljük a hagymát. Hozzáadjuk a fűszereket, a narancs reszelt héját és levét, valamint az ecetet (egy "löttyintésnyi" elég). Megszórjuk cukorral, és elég sokáig hagyjuk főni. Kavargatni kell, és nem árt odafigyelni, hogy ne égjen le. A végeredmény egy finom, különleges étel, amit befőttesüvegbe téve még hónapokig tárolhatunk. De egyébként frissen is nagyon finom.
