Thanks for the run

Az ébresztőóra idegesítő ciripelésére ébred. Valószínűleg merül az elem, majd szólni kell Berninek. Fáradtan és éhesen ébred, a konyhába támolyog. A tányérján már várja három karéj zsíros kenyér, hagymával. Hát sosem érti meg? Leül az asztalhoz, már egészen közel tud hajolni anélkül, hogy a hasával arrébb lökné. Berni háttal áll, szalonnás rántottát készít. A gyerekek még alszanak. Megkérdezi, hogy nincs-e valami más. Berni hátra sem néz, csak odaveti, hogy van egy fonnyadt paradicsom a hűtőben, szedjen hozzá magának füvet. András hümmög, aztán kelletlenül beleharap az egyik kenyérbe. Az ízlelőbimbói táncot járnak. Ünnep. De csak pár pillanatig, utána keserű, csalódott. Magányos érzés. Pedig a ropogós kenyérhéj mással össze sem téveszthető hangjára még Berni is férje felé fordul, reménykedő félmosoly bujkál szájszegletében. Aztán ő is csalódik, mert a tányért az asztal másik végébe tolja két vaskos ujj, a szék nyikordul, András feláll, feketén felhörpinti a kávét, és visszamegy a hálószobába.

Berni kicsit odaégeti a rántottát, de ez senkinek nem tűnik fel, mikor percekkel később a család többi tagja asztalhoz ül. Elsőként Betti ül le, mellette Barna foglal helyet, utoljára érkezik a nagymama, kínosan nyögnek a székek minden mozdulatuk után. A három karéj zsíros kenyér rég eltűnt már, ahogy a nyolctojásos rántotta, a foszlós kiskalács, és fél üveg lekvár is. Nagymama kólát kér, azt mondja, azzal jobban csúszik. Aztán Bettit szalajtja el kolbászért. Elégedetten trónol a hokedlin, zsíros ujjait az abroszba törli. Barna böffent néhányat, Berni helyeslően bólint. Ez a normális reakció, ha az embert valaki táplálni akarja, finomabbnál finomabb ételekkel. Betti nyöszörög, azt mondja nem akar iskolába menni, mert duplatesi lesz. A nagymama már hajlik rá, hogy elintézze az orvosi igazolást, Berni vonakodik, a hónapban már a második eset lenne. András, akiről időközben teljesen megfeledkeztek, azt dörmögi, hogy szó sem lehet róla. Utállak, mondja félhangosan Berni, nem tudni, hogy eljutott-e a hang a hálóig.

Ha el is jutott, András fülét nem érte el. XXL-es melegítőnadrágjába szuszakolja éppen magát, és meglepetten konstatálja, hogy a művelet könnyebben zajlik, mint két hete. Büszkeség és szégyen kavarog benne, három hónapja sokkal egyszerűbbnek tűnt ez az egész. Akkor friss volt a lendület, a motiváció, a harag és kétségbeesés, ami előrelendítette, ami elindította ezen az úton...

Kora reggeli meeting volt, a londoni ügyfelekkel. Egy meglehetősen pökhendi, hetvenes férfi az ottani főnök, pozíciójához, és a vele járó társasághoz erősen ragaszkodik. Minden évszakban elmegy nyaralni, télen síel, nyáron evezni jár, ősszel fut, tavasszal pedig lecseréli tavalyi barátnőjét egy még fiatalabbra, és még vékonyabbra. Persze ilyenkor kell elromolnia a liftnek, András késésben volt, loholt a lépcsőn - már amennyire tudott. A hatodikra teljesen kifulladva érkezett meg, ugyan nem látta magát, de érezte, hogy arca lángol, minden levegővétel fáj, térdei remegnek, és a rosszullét kerülgeti. Mikor üzlettársa legújabb, huszonéves szerzeménye végigmérte, röviden summázta a látványt:

- How disgusting!¹

András felnézett, és megpillantotta a lányt. Az első, hosszú évek óta, aki nem szőke. Gesztenyebarna haját úgy fixálta a fodrász, hogy egy hatvanas évekbeli háziasszonyhoz hasonlítson, rúzsa erőszakosan lángolt, az arca mégis értelmet sugárzott - és undort. András kissé kifújta magát, megtörölgette arcát, közben szabadkozott:

- Sorry for being late. Elevator is out of order, and the stairs were quite challenging for me. Obesity runs in the family, you know.²

- I am pretty sure nobody runs in your family³ - érkezett a csípős válasz.

Az üzletfél harsányan hahotázott, mintegy dicséret gyanánt belemarkolt ifjú partnere fenekébe, akinek arcáról egy pillanatra sem tűnt el az undor. Úgy tűnt, ez András ziháló testétől független.

A meeting hosszú volt, és kellemetlen. A vége felé esett néhány szó a legújabb szerzeményről is, az üzletfél meg volt győződve róla, hogy ezúttal feleségül veszi a szerencsés kiválasztottat. Kiderült, hogy Lenna anyja magyar volt, de ő maga csak apanyelvén beszél folyékonyan, és németül. Az üzletfél biztatta, tell us something in hungarian, Len!⁴, de ő csak annyit válaszolt, hogy Lenna is short enough⁵. András különösen érezte magát. Lenna alig szólt néhány szót a találkozó alatt, mégis úgy érezte, mindkettejüket ő mozgatja. Ott ült vele szemben az üzletfele, akinek képtelen volt megjegyezni a keresztnevét, egy erős férfi, aki mindenen és mindenkin áttaposott, sosem kötött kompromisszumot, és nem hagyta volna, hogy bárki megszégyenítse, vagy tiszteletlenül szóljon hozzá. Lenna azonban bármit megtehetett. Néha váratlanul felállt a székből, tett egy kört a tárgyalóban, leült egy másik székre, ismét felállt, kávét töltött magának. Míg nem ült a közelükben, mindkét férfi fojtott hangon folytatta a társalgást, kényszerítve magukat a koncentrációra, ha pedig visszaült közéjük, idétlen tréfákat tűztek mondandójukba, melyek Lennát egészen hidegen hagyták. A másfél órás találkozó alatt három kávét ivott meg feketén, mégis úgy festett, mint aki bármelyik pillanatban el tudna aludni. Mikor mindent megbeszéltek már, az üzletfél még kiszaladt elintézni egy telefont, Lennát pedig a szobában hagyta. A nő unottan állt az ablaknál, András odasétált mellé, és a kilátást kezdte dicsérni. Lenna először a találkozó kezdete óta elmosolyodott, és megjegyezte, hogy Jeffrey is a bore too, but you are beyond my expectations.⁶ András csak egy pillanatra jött zavarba, aztán feltette a kérdést: So, do you enjoy running?⁷

Ez három hónapja volt. Azóta András minden reggel korán kel, és futni megy. A Népligetben találkoznak Lennával. Néha véletlenül, de általában megtervezik. Jeffreyt Kínába szólították az üzleti ügyek, Lenna pedig megunta az utazgatást, és hajlandónak mutatkozott Magyarországon maradni néhány hétig, hónapig. Nem szoktak beszélgetni, csak futnak egymás mellett. András néha káromkodik, Lenna nevet rajta, és ennyi. Futás után leülnek egy padra, és megisznak vagy másfél liter vizet. Hétvégente előfordul, hogy kis pihenő után újra tesznek néhány kört. Általában csak bólintással búcsúznak, de Lenna néha megpróbálja kimondani András nevét, aztán megköszöni a futást. Általában undress-ként hangzik, néha undrász, de András szereti hallani. Össze sem hasonlítható Berni dühödt Bandiiiiiijával, a nagymama Bandikámjával. Tulajdonképpen csak akkor érzi szépnek a nevét, ha Lenna mondja ki. 

Most is reménykedik, hogy hallani fogja. Hátha ismét jó napja van. Mikor találkoznak a megszokott helyen, Lenna fintorog egyet, végül mosollyá rendezi megránduló ajkait, és szó nélkül nekiiramodik. András követi, de párszáz méter után úgy érzi, nem bírja tovább. Szédül, izzad, görcsös köhögés tör rá, szerencsére a közelben éppen van egy pad, lerogy rá, minden testrésze hullámzik, ha lenne valami a gyomrában, azt minden bizonnyal kihányta volna már. Lenna visszafordul, mikor feltűnik neki, hogy nem hallja a jellegzetes szuszogást a háta mögött. Kényelmesen sétál oda a padhoz, a hangjában mégis aggodalom bujkál, mikor megkérdezi Andrástól, jól van-e. András bólogat, aztán megpaskolja maga mellett a padot. Lenna leül. Isznak, és hallgatják a madárcsicsergést. András sokáig zihál, Lenna megpróbálja viccekkel szórakoztatni. Feláll, és eljátssza az anyját, hogy hogy beszélt vele, mikor dühös volt. Aztán az öccsét, aki hiperaktív volt. András nagyon jól szórakozik, most már a nevetéstől nem kap levegőt. Megkérdezi Lennát, hogy hol van most az anyja, és az öccse. Both dead8, válaszol Lenna tárgyilagosan. András feltápászkodik, és hirtelen ötlettől vezérelve végigsimít Lenna fenekén. Lenna nem mozdul, de az arca visszamerevedik olyanná, amilyen azon az első reggelen volt, a tárgyalóteremben. András szabadkozni kezd, aztán összezavarodik, mindenféléről beszél. Jeffreyt is felhozza, hogy milyen undorító alak. Hogy Lenna többet érdemel. Lenna azonban hátrál két lépést.

- I see no difference between you and him⁹ - mondja érzelemmentesen.

- But I love you! I am gentle!¹⁰

- Mum had a wise saw: gentleman is just a wild animal with patience. Thanks for the run.¹¹

Harminc perccel később András már a konyhában ül, otthon. Dühös, csalódott, és kövér. Három hónapja először érzi magát kövérnek. Gépiesen keni a zsíros kenyereket, egyiket a másik után. Nem is érzi az ízét. Azonos önmagával, és ez megnyugtatja, majd kétségbe ejti. Vajon amikor futott, akkor is önazonosnak érezte magát? Képtelen visszaemlékezni rá, pedig két óra sem telt el a legutóbbi alkalom óta. Azt hiszi, boldog volt a Népligetben Lennával. Többnyire. De biztosan nem volt önmaga. Ő egy erős férfi, mondogatja magának. Lenna pedig egy önérzetes nő. Nem férnek össze. És mi még ő? Hát zsír, temérdek zsír. Hagymát karikáz, megkönnyezi. Arra jut, hogy sokkal kevésbé veszélyes magát táplálnia, mint a vágyait.

1: Milyen undorító!

2: Elnézést a késésért. A lift nem működik, és a lépcsőzés elég nagy kihívást jelentett. Tudják, az elhízás örökletes jellegzetesség a családban.

3: Azt hiszem inkább a mozgáshiány a jellegzetes a családjában.

4: Mondj valamit magyarul, Len!

5: A „Lenna” elég rövid így is.

6: Jeffrey is egy unalmas alak, de maga felülmúlta az elvárásaimat.

7: Szóval, szeret futni?

8: Halottak.

9: Nem látok különbséget maguk között.

10: De én szeretem! Udvarias vagyok!

11: Anyának volt egy bölcs mondása: az úriember is csak egy türelmes vadállat. Kösz a futást.

A zsíros kenyér receptjével azt hiszem senkinek sem fog meggyűlni a baja, azért akit érdekel, hogy milyen a tökéletes zsíros kenyér, megnézheti itt.