Nem vagyok hülye. Hónapok óta ez megy. Hallgatnak. Apa bánatos fejjel bökdösi a húst a tányéron, Anya meg szó nélkül kiönti a kukába az egészet, ha úgy ítéli meg, hogy már illő ideig ücsörögtünk mellette. Én sem eszem itthon, pedig folyton éhes vagyok. Ha ennék, még azt hihetnék, hogy nem tudom, mi a helyzet.
Esténként is csend van. Néha nézzük a tévét, de valaki mindig elalszik rajta, és akkor le kell kapcsolni. Ha én alszom el, még mindig ágyba visznek, pedig már tíz éves vagyok. Nem egy nyomorult csecsemő. Sajnos nagyon mélyen alszom, és nem tudok tiltakozni. Csak reggel jövök rá, az ágyamban ébredve, hogy mi történt megint. Nagyon szégyellem magam. Ha a szobámban fekszem le, még sokáig hallgatom az apró zajokat, Anya takarít, Apa újságot lapoz, zörögnek az ormótlan papírlapok. Anya sokszor éjjel főz, ha tudja, hogy másnap sok lesz a dolga. Nem egyszer ébredtem már fűszeres húsok, különleges mártások illatára. Ilyenkor felesleges kimenni, nem szabad enni belőlük. Hiába sokkal finomabb a rántott hús melegen, meg kell várni a másnapi ebédidőt, hogy megkóstolhassam – mikrózva, szikkadtan. Megesett már, hogy megdézsmáltam az eltett finomságokat, és bármilyen kicsi is hiányzott az ételekből, Anya mindig észrevette. Nem szidott le, de nagyon haragosan nézett. Nem szerettem azt a tekintetet, az volt beleírva: csalódtam benned.
Szóval tudom, hogy mi folyik itt. Tudom, hogy miért nem beszélnek egymással. Azt is tudom, hogy Anya nem dolgozhat olyan sokat, mint amennyit távol van. Szeretőt tart. Ez nem meglepő. Az osztályban öten tudják, hogy az anyjuk csalja az apjukat, meg egy csomó lány sejti, hogy az apja is külön utakon jár. Biztosan csak hárman tudják, de a többiek is rátennék a fél életüket, hogy így van. Igazán nem újdonság tehát. Azt leszámítva, hogy az én anyám csinálja a legundorítóbban a világon. A többiek szülei legalább különköltöztek. Vagy elindították a válópert. Anya viszont próbál úgy csinálni, mintha semmi nem történt volna. Az otthoni rend nem bomolhat fel.
Délutánonként sokszor kilopódzom a szobámból. Hallgatózni. Apa ül a nappaliban, nyomogatja a távirányítót, és sír. Néha csak a válla rázkódását látom, máskor viszont egészen hangosan zokog. Biztos azt hiszi, hogy a szobámban ülök, és elmélyülten olvasom az idióta tinimagazinokat, amiket ők vesznek nekem. Máskor rajtakapom, hogy a fényképalbumokat nézegeti fátyolos szemmel. Hát, azt hiszem ő sem normális. Kérdőre kéne vonnia Anyát, kikérni magának, válással fenyegetőzni… és ő nem tesz semmit. Sőt. Ha Anya hazaesik, egy kérdése sincs hozzá. Megöleli, megcsókolja. Undorítóan kedves vele. Anya pedig fáradt, felteszi a szokásos kérdéseket: látott-e apa jó állásajánlatot aznap, mit kér holnap ebédre, és velem minden rendben van-e. Apa és én is szűkszavúan válaszolgatunk, anya bágyadtan bólogat, aztán munkába kezd. Apa próbál mindent kivenni a kezéből, de Anya nem hagyja. Apa egy idő után érzi, hogy láb alatt van. Megy tévézni és sírdogálni. Velem senki nem beszél. Én sem mondok semmit.
Hétfőnként kettőtől ötig háztartási ismeretek szakkörre járok. Ez is Anya miatt, mert szerinte a Nő nem is Nő, ha nem ért a tökéletes palacsinta elkészítéséhez. Aznap pont a palacsintát vettük. Az enyém persze folyton odaégett. Irmuska néni nem győzött rikácsolni, hogy a tésztám túl sűrű, a mozdulataim túl hevesek, és ráadásul olyan tanácstalan vagyok a tűzhely mellett, mintha egy űrhajót kellene irányítanom. Néhányak a palacsintadobálásig is eljutottak, virtuóz mozdulatokkal repítették a magasba, aztán kapták el a tésztakarikákat, Irmuska néni tapssal jutalmazta őket. Én a terem egyik sarkába húzódtam, onnan vizslattam a többieket. Alig vártam, hogy vége legyen a szakkörnek. De a palacsinták csak sültek, repkedtek, aztán töltelék került beléjük, és Irma néni mindegyiket megkóstolta. Mikor az én főzőlapomhoz ért, csak csóválta a fejét, és húzott egy strigulát a nevem mellé. Nincs három hónapom, kislányom, hogy megtanítsalak palacsintát sütni, suttogta lemondóan. A serpenyőmben mindössze ragacsos, égett tészta volt, aminek a tetejére rákentem némi baracklekvárt, a rend kedvéért.
Gyalog mentem haza, mert ki kellett szellőztetnem a fejem. A házunk nem messzire van a saroktól, éppen ott jártam, amikor egy autó megállt a kapunk előtt, és láttam belőle kiszállni Anyát. Kisvártatva egy férfi is kikászálódott, Anya kezébe adta a táskáját, aztán szorosan megölelték egymást. Elfogott a hányinger, pedig a palacsintából egy falatot sem ettem. Megvártam, míg Anya bemegy a házba, aztán pár perc múlva én is elindultam. Hallottam, hogy Anya és Apa is köszönnek, mikor belépek, de nem köszöntem vissza, csak bementem a szobámba, és kulcsra zártam az ajtót.
Este kimerészkedtem, mert a kedvenc sorozatom ment a tévében. A kanapén csak apa ült, mikor meglátott azt mondta, hogy anya fáradt, le kellett pihennie, ne vegyem feljebb a hangerőt. Nem mondtam semmit, csak levágódtam a fotelbe. Az epizód nagyon unalmas volt, hamar elszenderedtem. Emlékszem, hogy palacsintát sütöttem álmomban, finomabbnál finomabbakat, az ujjamon pörgettem őket, mint a pizzériákban a tésztát szokás, éttermet nyitottam, hozzám járt desszertért az összes híres ember…
Hangos csörömpölésre és tompa fájdalomra ébredtem. A fejemből szivárgott a meleg vér. A padlón feküdtem, mellettem a dohányzóasztal, melynek üveglapja szilánkosra tört. Anya a tarkómat szorította az egyik kezével, a másikba egy jókora üvegdarab szúródott. Rázkódott a sírástól, valami olyasmit vettem ki a szavaiból, hogy ne haragudj, és hogy elestem veled. Nem mertem moccanni, túl sok volt az üvegszilánk. Apa berontott a nappaliba, Anya mellé térdelt, és szorította a kezét. Nem lett volna szabad, mondta, túl gyenge vagy. Apa felsegített minket, Anyát ölbe vette, a kanapéra fektette, majd ellátta a sebeit. Utána az enyémeket is. A saját lábamon mentem be a szobába.
Anya és Apa hangosan veszekedtek a nappaliban, nem kellett hallgatóznom, hogy tisztán értsek mindent. Apa szidta Dr. Puskást, Anya pedig bizonygatta, hogy jó orvos, és mindent megtesz. Apa másik szakvéleményről beszélt, azaz inkább könyörgött érte, Anya viszont elmondta, hogy ma, mikor a doktor úr hazahozta, már megbeszéltek mindent. Volt konzultáció. Senki nem ígér többet három hónapnál. El kell kezdenünk előre tervezni, mondta anya tőle szokatlan keménységgel és határozottsággal. Apa egyetlen szót sem hagyott cáfolatlanul, ami elhagyta Anya száját. Lassan elcsendesedtek. Kisvártatva az olaj sercegését hallottam, aztán idővel már csak a szagelszívó zúgását, egészen addig, míg álomba nem merültem.
A tökéletes palacsintareceptet nehéz megtalálni, de Irmuska néni még a nagymamájától tanult egy nagyon jót, ezt örökíti tovább a szakkörön is. Húsz deka liszt, két tojás, három deci tej, két deci szénsavas ásványvíz, háromnegyed deci olaj és egy csipet só elég ahhoz, hogy például Krisztina (így hívják az anyukát) kisétkű családja jól lakjon belőle. A palacsintakészítést Krisztina lánya is megtanulta végül, még egy hónapra volt hozzá szüksége. Több alkalommal is meglepte ezzel a finomsággal édesanyját, aki az orvosok várakozásait felülmúlva hat és fél hónapig életben maradt, s csak az utolsó két hétben kötötték ágyhoz fájdalmai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése