- Úgy szeretem, mikor együtt van a család.
Tamás másodjára is megpakolta a tányérját pörkölttel, aztán egy kevés nokedlit szedett hozzá. Elégedetten falatozott az asztalfőn. Jobbján Eszter, a felesége ült. A tányérján néhány fonnyadt salátalevél, olívaolajjal megöntözve. Mellette volt még egy összemaszatolt teríték, de a széken már senki sem ült. Zsófi az imént úgy döntött, hogy befejezte az ebédet, és elvonult a szobájába. Tamásnak ez fel sem tűnt.
- Ideadnád a sót?
Eszter szó nélkül férje elé tolta a sótartót. Villájával kicsit megpiszkálta a salátaleveleket. Azok az új elrendezésben sem lettek étvágygerjesztőbbek. Poharához nyúlt, és egy hajtásra megitta az alján lötyögő kortynyi vörösbort.
- Jövő héten ilyenkor már ünneplünk. Előléptetnek. Majdnem dupla annyit fogok keresni. Nem is beszélve a prémiumokról…!
- Még kevesebbet leszel itthon.
- Mindennek megvan az ára. Viszont az egész nyár a miénk. Hova utaznál, Anyukám?
- Vidékre. Legalább két hét csend és nyugalom. Se telefon, se internet…
- Ne bolondozz, Anyukám, tudod, hogy nekem a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján…
- … elérhetőnek kell lenni. Igen, tudom. De mintha azt mondtad volna, hogy a nyár csak a miénk.
- Tudod Anyukám, hogy értettem…
- Nem tudom. Ne hívj Anyukámnak. Nem vagyok az anyád. A feleséged vagyok.
- Jó, akkor hogy hívjalak? Feleségem?
- Eszter. Az a nevem.
Tamás jobbnak látta, ha egy darabig inkább sehogyan sem hívja. Evett tovább. Eszter újra töltött magának a borból. Fintorogva bekapott egy olajos salátalevelet.
- Megint fogyókúrázol?
- Még mindig.
- Mikor fogod végre elhinni, hogy az alakod úgy jó, ahogy van?
- Soha, mert ez nem igaz. Ha csak rágondolok egy rántott húsra, máris felszedtem két kilót.
- Bebeszéled magadnak.
- A mérleg nem hazudik.
- Szerintem akkor is jó vagy így, ahogy vagy.
- Persze. Főzésre, mosásra megfelelek, minden másra meg ott van Lillácska…!
- Meddig fogod még felhozni azt az ügyet? Már ezer éve vége. Amúgy is semmiség volt. Egyszeri ballépés. Túlreagáltad.
- Neked semmiség. Soha nem éreztem még magam annyira megalázva…
- Hagyjuk ezt a témát.
Hagyták. Eszterben elfojtva sistergett a méreg. Töltött még egy kis bort magának. Aztán közelebb húzta magához a pörköltet, és szedett pár kanállal a tányérjára, úgy, hogy a hús minden salátalevelet eltakarjon. Egy kis zaftot is locsolt rá. Enni kezdett. Keze gépiesen mozgott fel-le, tányértól a szájáig, szájától a tányérig. Nem is érezte az étel ízét. A pohár után nyúlt, de véletlenül meglökte és leesett az asztalról. Apró darabokra tört. Eszter már mozdult volna, hogy felseperje, de Tamás rászólt.
- Hagyd. Majd ebéd után. Nem szeretem, ha fel-le pattogsz evés közben.
Eszternek aztán igazán mindegy volt, kézbe vette az üveget, és abból ivott. Tamás nem látta, fel sem nézett az ételből. Sokáig hallgattak. Végül Tamás törte meg a csendet.
- Jövő hét után csapatépítő tréningre megyek. Vasárnap ebédre már itthon leszek, megígérem. Ezt nem hagyhatom ki. Pláne, ha előléptetnek…
Eszter csak bólintott, aztán letette maga mellé a földre az üres borosüveget.
- Neked milyen heted volt? Sokat kellett takarítani?
- Szokásos.
- Az orvos házaspárnál megint akkora volt a mocsok…?
- El sem tudod képzelni. Mint egy szeméttelepen. Mirelit ételek maradványai és konzervdobozok mindenütt…
- És ők beszélnek az egészséges életmódról.
- … zsebkendők, szennyes ruhák, piszkos edények egymás hegyén-hátán…
- Hogy tud valaki ilyen mocsokban élni? Hát nem veszik észre magukat?
- … papírok, újságok, macskaszőr…
- Még szerencse, hogy te ilyen rendet tartasz itthon.
- … de legalább jól fizet.
- Na igen. Azért mégis csak a pénz az úr.
Tamás elégedetten hátradőlt a széken.
- Befejeztem.
- Ízlett?
- Remek volt. A te főztödnek nincsen párja. Desszertet is kapok…?
Jobb kezével, ami ragadt a zafttól, magához húzta Esztert, hogy megcsókolja. Eszter megérezte a pörkölt hagymás, fűszeres illatát, és elöntötte az undor. Gyorsan lefejtette magáról Tamás kezét és székét hátralökve a mosdóba szaladt. Öklendezve görnyedt a vécécsésze fölé. Kiadta magából a vörösbort, és a fűszeres pörköltet, de még azt az egy salátalevelet is. Lábai teljesen elgyengültek, letérdelt, és a kád szélének támaszkodva pihegett. Úgy érezte, még mindig nem ürítette ki magát eléggé. Rövid javulás után újabb öklendezés kezdődött. Szünet. Aztán egy következő roham. Már epét hányt. Édes istenem, már egy hete minden nap... csak nehogy terhes legyek, könyörgött magában, míg két kézzel kapaszkodott a vécécsésze karimájába. Egy darabig csak saját sóhajtozását hallgatta, aztán hirtelen valami kaparászásra lett figyelmes. Tamás kopogtatott bátortalanul az ajtón.
- Jobban vagy már, Anyukám? – kérdezte halkan.
Eszter Tamásnak EZT az ebédet főzte, míg ő maga csak olívaolajjal meglocsolt jégsalátáját tervezte elrágcsálni. Az ételben és a poharakban is olcsó, magyar bor volt.
Így készül az Eszter-féle vörösboros sertéspörkölt:
„A húst kockára vágjuk, a hagymát, fokhagymát, paprikákat és paradicsomot daraboljuk.
Egy serpenyőben olajon a hagymát dinszteljük, rádobjuk a fokhagymát és a húst, és addig keverjük, míg a hús kifehéredik, megszórjuk borssal, paprikával, Gulaschsaft fűszerkeverékkel, és öntünk rá egy kevés vizet. Zsírjára pirítjuk, hozzáadjuk a paprikát és paradicsomot, tovább pároljuk. Majd felöntjük vízzel, és lassú tűzön főzzük. Mielőtt kész, öntünk bele vörösbort és készre főzzük, keverünk bele egy kevés tejfölt.
Közben kikeverjük a tésztát, majd a forrásban lévő vízbe kiszaggatjuk a nokedlit.
Tálalunk. A tányérra szedünk nokedlit, ráhalmozzuk a pörköltet, díszítjük egy chili paprikával, salátalevéllel és paradicsomszeletekkel.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése